Páratlan évek
Október 2-án indul a Filmmúzeum legújabb dokumentumfilm-sorozata, a Páratlan évek. A sorozat epizódjai 1945-től kezdődően, civil szemmel kívánják bemutatni az egymás után érkező „páratlan éveket”,
vagyis 1945-öt, 47-et, 49-et, majd az 50-es, 60-as, 70-es, 80-as évek páratlanjait. Szándékaink szerint megpróbáljuk ezeket a furcsa – de akkoriban mégis természetesnek tűnő – éveket személyes történeteken keresztül bemutatni az azt megélőknek, és azoknak a generációknak, akik eddig csak a történelemkönyvek lapjain keresztül ismerkedhettek meg közelmúltunkkal. A Páratlan évek a Privát rocktörténet „helyén” jelentkezik majd, azaz minden második csütörtökön este a 8 órai film után. Ismétlés minden pénteken 15:30-kor és vasárnap este főműsoridőben.
"És amikor az ember már lassan megőrülne, szépen elmenekül a Filmmúzeumra"2009-10-31, Páratlan

